A volt ÁSZ-elnök félmillióért ad közpénzügyi tanácsokat a szarvasi önkormányzatnak
Az ÁSZ elnöki posztjáról tavaly nyáron leváltott Domokos László visszatért Békés vármegyei gyökereihez.
Az ÁSZ elnöki posztjáról tavaly nyáron leváltott Domokos László visszatért Békés vármegyei gyökereihez.
A Magyar Pünkösdi Egyház vezetői állítják: őket is megvezette a közpénzekkel csaló missziójuk, az ÁSZ pedig a módszertan felülvizsgálatát ígéri, miután szinte semmit nem vett észre. Az ügyészség már 2018 óta nyomozott, de csak tavaly lépett.
A hatóság elnökét és elnökhelyetteseit az Állami Számvevőszék elnökének javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki hat évre, első alkalommal legkésőbb 2022. november 4-ig.
Miniszterelnökként ne italozzanak a barátaikkal, egyetem helyett meg inkább alapítsanak családot. Erős hónap volt az augusztus abban az értelemben, hogy egyes előítéleteket sikerült megdönteni, mások viszont kaptak némi konzervatív hátszelet. Az Állami Számvevőszék hírhedt jelentésén kívül már csak az augusztus 20-i tűzijáték körüli cirkusz borzolta jobban a kedélyeket – még szerencse, hogy voltak remek koncertek és filmek, amelyek segítettek lehiggadni. Ha egy szigeten nyaralva, a világtól elzártan töltötte az elmúlt egy hónapot, akkor zárkózzon fel cikkekkel a hvg.hu Kultúra és Élet+Stílus rovatának augusztusi válogatásából.
Hírünk a nagyvilágban: a "lányos tulajdonságokat" preferáló magyar oktatásról és a demográfiai károkat okozó, túl sok diplomás nőről szóló ÁSZ-jelentésről hírt adott a BBC is.
Az Állami Számvevőszék nagy port kavart elemzése a szociológus szerint "gyanúsan tényellenes", elég csak megnézni az uniós statisztikákat.
Szexista sztereotípiákra építve fogalmaz meg ajánlásokat az Állami Számvevőszék elemzése, amely a felsőfokú végzettséggel rendelkező nők túlreprezentáltságának a következményeit vizsgálja. A következtetésük az, hogy a túl sok diplomával rendelkező nő árt az ország versenyképességének és a demográfia helyzetének sem tesz jó.
Azt is írták, hogy a nők érdekeltek abban, hogy a férfiak jól teljesítsenek és sikeresek legyenek.
A legjobban fizető állami tisztséget szerezte meg a jegybank volt alelnöke.
Az ÁSZ jelenlegi elnökét, Domokos Lászlót 2010-ben választotta meg az Országgyűlés, tizenkét évre szóló mandátuma július 4-ig tart.
A 2010-ben megválasztott Domokos László ÁSZ-elnök 12 éves megbízatása a nyáron lejár. Azonban nehéz elképzelni, hogy nyolc képviselő – vagy akár a közülük öt kormánypárti, akinek a szavazata elég a jelöléshez – döntene a jelöltről, akinek személyét a miniszterelnök feltehetőleg kitalálta már. Akár az eddigi vezető is folytathatja.
Az Állami Számvevőszék szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem járult hozzá a központi költségvetésből származó sport célú támogatások céljainak eléréséhez.
A gyakorlat a kormánynak nem tetsző szervezetek adminisztratív ellehetetlenítését célozza. A bunkósbot ezúttal is az ÁSZ. A Békemeneteket szervező CÖF-CÖKA-ra viszont nem sújt le, mert az a hatalom szerint nem végez a közélet befolyásolására alkalmas tevékenységet.
Az ÁSZ honlapja akadozik, nehezen tudják benyújtani beszámolójukat a törvény által érintett szervezetek.
Mindez azt követően történik, hogy az Európai Bíróság elkaszálta azt a törvényt, amelyikkel külföldről finanszírozott szervezetnek minősítettek civil szerveződéseket.
A Domokos László vezette szervezetnek mindezt sikerült a pedagógusok sztrájkja alatt megállapítania.
A jegybankelnök havi ötmillió forintot kap, Domokos László márciustól ennél is többet vihet majd haza.
„Az állami vállalatok tekintetében a közpénzügyi helyzet jelentősen javult” – állapította meg a Számvevőszék.
Nem állították fel határidőre a vizsgálóbizottságot, csak úgy tettek, mintha.